EgyenSúly Konyha

Kovászolt kenyér készítése

2016. november 22. - EgyenSúly Konyha

kenyer_1.JPG

 

Kovászolt kenyér készítése

 

A hosszú kovászolással készült kenyér az emésztőrendszer számára sokkal könnyebben befogadható, hasznosítható, mivel a kovászolás alatt a természetes élesztőgombák elkezdik az előemésztést.

 

Az otthoni kenyérsütés inkább logisztikát igényel, mint időt. Mert a kovász napi „etetése”, kb 2 perc naponta. A kenyérsütés folyamatát, pedig hosszabb leírni, mint kivitelezni. A frissen kisült kenyeret pedig semmi nem tudja pótolni. Tudjuk, hogy csak liszt és víz van benne. Semmi adalékanyag, térfogatnövelő, ízfokozó, élesztő és még sorolhatnám, hogy ki tudja mi, amiket a szervezetünk csak győzzön kidolgozni magából.

Ráadásul ezt naponta többször is elfogyasztjuk.

Érdemes tehát elgondolkozni, hogy milyen mennyiségű nem kívánatos anyaggal terheljük a testünket.

Aki szeretné elkezdeni az otthoni kenyér készítését biztos lehet benne, hogy a teste ezt meg fogja hálálni.  :)

Az EgyenSúly Konyhában is saját készítésű kenyeret és péksüteményeket fogyasztanak a vendégek az Életerő étlapról.

Én a Király lisztet ajánlom a sütéshez. Nemcsak az ásványi anyag összetétele és az íze miatt, hanem mert ez a búzafajta nincs „túltenyésztve”.

 

Hogyan kezdjünk hozzá?

 

Az első kovászt az EgyenSúly Konyhából be tudja szerezni.

sam_4063.JPG

 

 

 

 

 sam_4066.JPG

 

 

 

 sam_4067.JPG

sam_4069.JPG

 

 

 

 

 

Egy tálba kimérünk 1 kg lisztet, hozzá 2 teáskanál só, ezt a liszttel összekeverni. Kimérünk 1/2 Kg kovászt egy nagyobb tálba. Ehhez adagoljuk a lisztet és  ½ liter langyos vízzel felöntjük és elkezdjük dagasztani. Amikor majdnem összeállt, akkor teszünk hozzá 1 evőkanál libazsírt és ezzel teljesen simára dagasztani a tésztát. Majd tetejét megszórni liszttel , letakarni egy konyharuhával és állni hagyni szobahőmérsékleten 8-10 órát. 

sam_4117.JPG

 

 

 

  sam_4119.JPG

 

 

 

 

 

Ha ezt reggel csináljuk akkor egész nap nem kell vele foglalkozni. Majd
délután, folytatjuk. Egy maroknyi mennyiséget lecsípünk a tésztából, ez a következő kovász alapja, amit egy tálba vagy üvegbe teszünk és naponta 2-3 evőkanál liszttel és 2 evőkanál vízzel „etetni”kell. Ezzel átkeverni és hűtőben tartani. Ezt a műveletet naponta ismételni a következő sütésig. Majd formába tesszük és még ott is hagyjuk kb fél-egy órát, kelesztjük. Majd 240 fokon kb. 40 percet sütjük, hogy a teteje szép világosbarna legyen.

Nem csak kenyér készíthető, hanem bármilyen péksütemény. Túrós lepény, túrós táska, pogácsa, kakaós csiga, mazsolás kalács, pizza, stb…

sam_4126.JPG sam_4122.JPG

img_0506.JPG

sam_4078.JPG

csokis-mazsolas_kalacs_1.JPG

A bejegyzés trackback címe:

http://egyensulykonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr2411653792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.